"A legvégén nem az fog számítani, hogy mennyi év volt az életedben, hanem, hogy mennyi élet volt az éveidben."
Abraham Lincoln

Ha elmúltál 50, NE HAGYD KI!!
Nyugdíjat illetve nyugdíj melletti munkavégzést érintő jogszabály változások 2019. január 1.-től

2019 év januárban 2,7 %-al emelkednek a nyugdíjak, és a nyugdíjszerű ellátások.
Ez közel 2,8 millió nyugdíj/ nyugdíjszerű ellátásban részesülőt érint.
Kizárólag csak nyugdíjas részesülhet az év elejei nyugdíj emelésben, aki 2018 évben legalább egy napot ellátásban részesült. Fontos, hogy az a személy, aki 2018. januártól kíván nyugdíjba vonulni a januári nyugdíj emelés nem illeti meg). Minden érintett januárban kapni fog egy igazolást arról, hogy a 2019 évben milyen emelt összegű ellátásban részesül, és 2018 évben a hivatal által összesen mekkora összeg került részére kifizetésre.

Erre azért van szükség, mert – az a nyugdíjas, aki a folyósított nyugellátás mellett 2018-ban is dolgozott (a munkáltató által kiadott éves kereseti, és a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság által kiküldött igazolás alapján) – csak így tudja elkészíteni 2019.évben a Személyi Jövedelem Adóbevallását. Itt szeretném felhívni a figyelmét azoknak – aki csak nyugdíj, illetve nyugdíjszerű ellátásban részesültek –, és nem volt egyéb vagy munkavégzésből származó jövedelmük, nem kell SZJA bevallást benyújtani!

2019. március hónapban postázza a hivatal a 65 év alatti nyugellátásban részesülők részére szóló MÁV Utazási utalványt. Ezt nem kell külön kérvényezni, minden jogosultnak (ajánlott küldeményként) kerül kézbesítésre. A 65 életévüket betöltött nyugdíjasok részére a hivatal MÁV Utazási utalványt nem postáz mivel, ők jelenleg a személyi igazolványuk felmutatásával ingyenesen vehetik igénybe a közösségi közlekedést.

2019-ben, az 1955-ben születettek igényelhetnek – (abban az esetben, amennyiben) rendelkeznek 15 év elismert szolgálati idővel, a rész nyugdíjhoz illetve 20 évvel a teljes összegű öregségi nyugdíjhoz. Ha Ön 1955-ben született, és nem rendelkezik csak pl.: 12 év elismert szolgálati idővel, úgy jogosult lehet méltányossági alapon megállapított öregségi nyugdíjra. Amennyiben ez nem kerül megállapításra, úgy (szociális alapon) Időskorúak Járadékára.

A méltányossági nyugellátás igénylés menete:
- A nyugdíj igényét benyújtotta (a hivatal elbírálta), és született egy elutasító határozat, az elutasító határozat kézbesítésre kerül az Ön részére.
- Az elutasító határozat kézhezvételét követően (15 napon belül) terjeszthet elő méltányossági alapon öregségi nyugellátást a https://www.onyf.hu oldalról letölthető K15 számú nyomtatványon.

Nagyon fontos, hogy azaz ellátott, aki elérte az öregségi nyugdíj korhatárt, és öregségi nyugdíjban részesül, kereseti korlát nélkül dolgozhat 2019-es évben is. Ez továbbra sem vonatkozik a Közszférából nyugdíjba vonult közalkalmazottakra, mivel Ők egyidejűleg nyugdíjra, és illetményre továbbra sem jogosultak.

Jogszabályváltozás miatt a munkáltatóknak 2019. január 1-től nem kell megfizetnie – a saját jogú nyugdíjas után – a 10 % nyugdíj- és a 4% egészségbiztosítási járulékokat.
A munkáltató ezen kívül – a saját jogú nyugdíjas után – mentesül a 19, 5%-os SZOCHO megfizetése alól is. Így a nyugdíjas 2019.-január 1.-től 15% SZJA megfizetésre kötelezett.

A 2019 évben (továbbra is vonatkozik) az éves kereseti korlát a korhatár előtti ellátásban részesülőkre, de csak azok után, akik után megfizetésre kerül a nyugdíjjárulék. Pl.: a szolgálati Járandóságban részesülő, vagy például a Korkedvezményes nyugellátásban részesülők. Nem vonatkozik viszont a Nők 40 év után folyósított kedvezményes öregségi nyugdíjában részesülőkre.

2019 -ben ezt az alábbiak szerint kell kiszámolni:
2019 évben a minimál bér: 149.000.-Ft a garantált bérminimum: 195.000.-Ft.

Minimálbér, pl.: bruttó 149.000 Ft./hó szorozva 18 hónappal = bruttó 2.682.000,- Ft. amit el kell osztani 12-vel, ami jelen esetben bruttó 223.500,- Ft./hó

Ez azt jelenti, hogy a korhatár előtti ellátásban részesülő 2019. évben 2.682.000,- Ft-ig folytathat kereső tevékenységet.

Fontos, hogy 2019-es évtől már az 1997. évi LXXXI. tv 22./A § alapján (eddig) igényelhető 0, 5%.-os nyugdíjnövelés, már nem igényelhető!

Az fontos, hogy aki még erre jogosult volt 2018.12.31-ig, illetve az ezt megelőző évek vonatkozásában, és ezt nem kapta meg, lehetőség szerint (mielőbb) írásban jelezze a lakhely szerint illetékes nyugdíjmegállapító szerv felé a https://www.onyf.hu oldalról letölthető K22-es számú „Kérelem” nyomtatványon! A kérelemhez természetesen mellékelni kell az aktuális évről szóló jövedelem (/M-30) igazolását/igazolásokat.

Fontos, hogy a nyugellátásban részesülő személy továbbra is köteles a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság felé személyesen vagy írásban (törzsszámra való hivatkozással) minden olyan változást 15 napon belül bejelenteni, ami a nyugellátás folyósítását érinti!

Nyugdíjfolyósító Igazgatóság: Ügyfélszolgálat 1139. Budapest Váci út 73.
Levelezési cím: 1820 Budapest
A nyugellátás igénylésével kapcsolatban (továbbra is) a Társadalombiztosítási Nyugellátásról (Tny.) szóló 1997. évi LXXXI tv. az irányadó.

Továbbra is javaslom, ha nyugdíjba vonulással kapcsolatos kérdése van, vagy szeretné tudni, hogy mekkora összegű nyugdíjra számíthat, keresse fel irodánkat. (Magánszemélyek része a szaktanácsadás irodánkban továbbra is 19.500.-Ft)

Hivatali, és nyugdíj ügyintézés magánszemélyek és cégek részére:
www.ugyintezesazonnal.hu
Bízzon ránk mindent, amit a hivatalban kell elintézni, vagy onnan beszerezni!
2018.10.15-től az elfoglalt ügyfelekre gondolva szombati napokon is tudjuk fogadni kedves ügyfeleinket előjegyzett időpontban. Garanciális ügyintézés, számtalan elégedett ügyfél, írásos referenciája bennünket igazol.
Szatmáry Tünde Katalin: Hazai és Nemzetközi nyugdíjszakértő:+36-30-825-5476
(Hazai és nemzetközi nyugdíj ügyekben) Hétfőtől- Szombatig: 830 -tól – 1830 -ig.

Németh Ágnes: Hazai és Társadalombiztosítási és Hivatali ügyintéző: +36-70-590-6717
Várja megkeresésüket Társadalombiztosítási és egyéb hivatalban intézhető ügyekben!
(Tb ügyek, Közmű átírás, igazolás beszerzés, család támogatás,) stb.
Hétfőtől- Szombatig: 830 -tól – 1830 -ig.

Szatmáry Tünde Katalin

Hazai és nemzetközi nyugdíjszakértő

Mobil: +3630-825-5476

Németh Ágnes

Hazai és Nemzetközi Társadalombiztosítási tanácsadó

Mobil: +3670-590-6717

© Az oldalon található szövegek szerzői jogvédelem alatt állnak! Felhasználásuk csak előzetes beleegyezésünkkel történhet.

Az ügyintézések során a nemzetközi adatvédelmi (Európai Uniós) jogszabálynak megfelelően a személyi adatokat az előírtak szerint titkosan kezeljük!

Látogatók száma: 35645