"A legvégén nem az fog számítani, hogy mennyi év volt az életedben, hanem, hogy mennyi élet volt az éveidben."
Abraham Lincoln

Mit érdemes tudni a 2019-es nyugdíjkorrekcióról, illetve a jövő évi nyugdíjemelésről?

Az idei év januári nyugdíj emelése 2,7%-os mértékű volt.
A 2018 évre – kormányzati előrejelzések szerint –, 3,5%-os gazdasági növekedést prognosztizáltak.
Ehhez képest, a 2019.03.21-én közzétett MNB (Magyar Nemzeti Bank) jelentés szerint – a 3,1 %-os inflációval szemben –, a gazdaság növekedése 3.8% volt az elmúlt évben.
A gazdasági növekedés 3,5%-ot meghaladó, ezért 2019-ben és 2020-ban is lesz január hónapokra visszamenőleges hatályú nyugdíj korrekció.
A jelenlegi jogszabályok szerint, a korrekció minden nyugdíj és nyugdíjszerű ellátást érinteni fog.
A jogosultak köre – továbbra is a tavalyi évhez hasonlóan –, azok az ellátásban részesülők, aki 2018-ban már ellátottak voltak.
Akik a 2019 éven igényeltek nyugdíjat vagy nyugdíjszerű ellátást, azok csak 2020-ban részesülhetnek nyugdíj korrekcióban, illetve egyösszegű nyugdíj prémiumban.

Az előrejelzések szerint:

mértékű gazdasági növekedés várható.
A gazdasági növekedést minden esetben követi a nyugdíjak év elei emelése, és év közben végrehajtott korrekciója is.

Az idei év nyugdíjkorrekciója valószínűleg úgy fog történni, hogy az ellátottak a 2019. november havi nyugellátás összegének a 4%-át szorozzák meg 12-vel (hónappal).
A gyakorlatban, a nyugdíjkorrekció egyösszegű kifizetés, amely a november havi ellátással egyidejűleg fog meg történni.
Várhatóan a nyugdíjprémium kifizetése is az előző évekhez hasonlóan az eddigi gyakorlatnak megfelelően fog történni.
Az Országgyűlés – előre láthatólag – május végén dönt majd a jövő évi költségevetésről.
A költségvetési tervezet elfogadása után válik csak egyértelművé a nyugdíjat érintő emelések mértéke.
Felhívjuk a Tisztelt Olvasóink figyelmét, hogy cégünk személyes garanciát vállal a teljes körű szaktanácsadásra, és ügyintézésekre!
A személyre szabott szaktanácsadás továbbra is 19.500,-Ft./alkalom.
A konzultáció történhet irodánkban, vagy akár az Önök által megjelölt helyszínen, illetve távügyintézés keretében (függetlenül a feltett kérdések számától). (Pl.: Melyik az előnyösebb az ön számára a Nők Kedvezményes (40 év) elismert szolgálati idő után járó Öregségi nyugdíj vagy a korhatár elérését követően igényelhető öregségi nyugdíj? A szaktanácsadások az érintett ügyben keletkezett valamennyi irat ismeretében történnek.)
Általános kérdések alapján a szaktanácsadás nem célirányos, hiszen nincs két egyforma nyugdíj ügy, úgy, mint ahogy két egyforma ember sem.
Az általános tanácsok a gyakorlatban csak abban az estben alkalmazhatók, ha a szakember az ügyben előzményként keletkezett valamennyi adatot megismert.
Szerző: Szatmáry Tünde Katalin

Ha az Ön ügyéhez szaktanácsra van szüksége, és ezt jelzi a KAPCSOLAT oldalon, úgy 48 órán belül felvesszük Önnel a kapcsolatot.

Határidős (sürgős) ügyekben akár hétvégén is tudunk egyeztetési időpontot biztosítani. Budapesti irodánk szombati napokon is várja Önöket. A teljes körű nyugdíj ügyintézés ügyvéd által megírt szerződés szerint történik.

Amennyiben cégünket bízza meg, nem kell azon aggódnia, hogy valóban az Önt meg illető nyugellátásban fog-e részesülni, és nyugdíjigénylésének ügyintézése nehézségek nélkül, zökkenőmentesen garanciális ügyintézés kereteiben zajlik-e.

Friss cikkeinket weboldalunkon, illetve aktuális nyugdíjkérdésekkel foglalkozó felvételeinket a weboldal video menüpontjában megtekinthetők. (hasznos minden nyugdíjba készülő számára).

Hivatali és nyugdíj ügyintézés magánszemélyek és cégek részére:
SZOLGÁLTATÁSOK
Bízzon ránk mindent, amit a hivatalban kell elintézni, vagy onnan beszerezni!
Szatmáry Tünde Katalin: Hazai és Nemzetközi nyugdíjszakértő: +36-30-825-5476
(Hazai és nemzetközi nyugdíj ügyekben) Hétfőtől- Szombatig: 830tól - 1830 ig.
Németh Ágnes: Hazai – Nemzetközi Társadalombiztosítási Hivatali ügyintéző:
+36-70-590-6717

Várja megkeresésüket Társadalombiztosítási Egészség károsodáson alapuló ellátások igénylése, és egyéb hivatalban intézhető ügyekben, Tb ügyek, Közmű átírás, igazolás beszerzés, családtámogatás, stb.

Szatmáry Tünde Katalin

Hazai és nemzetközi nyugdíjszakértő

Mobil: +3630-825-5476

Németh Ágnes

Hazai és Nemzetközi Társadalombiztosítási tanácsadó

Mobil: +3670-590-6717

© Az oldalon található szövegek szerzői jogvédelem alatt állnak! Felhasználásuk csak előzetes beleegyezésünkkel történhet.

Az ügyintézések során a nemzetközi adatvédelmi (Európai Uniós) jogszabálynak megfelelően a személyi adatokat az előírtak szerint titkosan kezeljük!

Látogatók száma: 27677